Az olasz „felsőtagozat” és középiskola is tartogat meglepetéseket egy külföldi számára. Így most előző cikkem (a bölcsőde, az óvoda és az „elemi iskola” mindennapjairól) folytatásaként felfedek Neked olyan részleteket erről a két iskoláról, amelyeket csak tapasztalat útján tud meg az ember.

Ezenfelül, ha nem tudnád, akkor az olasz iskola rendszeréről, felépítéséről már készítettem egy bejegyzést. Ha erre is kíváncsi vagy, akkor kattints ide és olvasd el! A cikk tartalmazza a téma alapvető szavait, az egyes iskolák elnevezéseit. Továbbá „megfilmesített” változatával könnyen begyakorolhatod a felhozott szavakat, kifejezéseket.

Rendben, akkor vágjunk bele a mai témánkba: az olasz „felsőtagozat” és középiskola.

Először is a „felsőtagozat” (scuola media hétköznapi nyelvén) Olaszországban a 6-8 osztályt foglalja magában. Ez egy teljesen különálló iskola.

Tehát a scuola elementare után beiratkozunk a „scuola mediaba”. Míg az előzőben a tanítónénit „maestra” vagy „maestro”-nak hívjuk, most hirtelen felnőttünk, magázzuk a tanárokat, és a tanár megnevezése „professore” vagy „professoressa” (nő esetében), amit a gyerekek egyöntetűen csak „prof”-nak hívnak: „Buongiorno prof.” Ez szerintem olyan bensőségesen és talán egy kicsit viccesen is hangzik, de ez az elfogadott, ez a valóság.

„Felső tagozatosként” minden tantárgyat szaktanár tanít, az órák általában egyórásak, egy uzsonnaszünet van, de az órák között szünet csak annyi, amíg kicsengetés után a következő óra tanára meg nem érkezik (aminek elméletben azonnalinak kell lennie, mert a gyerekek nem maradhatnak tanári felügyelet nélkül). A tanítás olyan 13/14 óra körül ér véget, de általában heti két alkalommal 2 órával tovább tart. Ilyenkor természetesen a diákok menzán együtt esznek. Kisebb – nagyobb eltérések lehetnek az egyes iskolákban.

A nyolcadik osztály végén június-júliusban vizsgát tesznek a diákok, írásban és szóban. Egy bizonyos témát ki kell nekik dolgozni többoldalas dolgozatban, és ezzel kapcsolatban kell szóban bravúrozni. Az év végén kapnak egy összesített jegyet, hogy milyen eredménnyel zárták ezt az iskolai szakaszt. És ha valaki megkérdezi, hogy hogyan fejezte be a scuola mediát akkor 6-os, 7-es, 8-as, 9-es vagy nagyon ritkán 10-essel válaszolnak.

Az iskolai jegyeknek igazából nincs nagy jelentőségük, a diákoknak nem kell felvételi vizsgát tenni a középiskolába. Elég a jelentkezési lapot beadni, és a hely biztosítva van. Az iskolák a jelentkezők számának megfelelően szervezik meg az osztályokat. Természetesen egy gyenge tanulónak nem érdemes gimnáziumba jelentkezni, mert ha valóban nem üti meg az elvárásokat, akkor csak évet veszít, hiszen el fogják tanácsolni. Ebből a szempontból mondhatni, hogy az olasz iskolás sokkal, de sokkal könnyebben megússza egy magyarnál.

Végül megérkeztünk a középiskolába (scuola superiore). Sajnos az első év eléggé hánya-vetett lehet, mivel felvételi vizsga hiányában olyan diákok is bekerülnek az iskolába, akik nem odavalók lennének, így gyakran előfordul, hogy néhány egyén miatt nehéz idők várnak mind a tanárokra, mind az osztálytársakra. Második évtől javul egy kicsit a helyzet, majd harmadiktól egész jól stabilizálódik. Az iskolakötelesség megszűnt, így aki tanulni nem akar, akár ott is hagyja a sulit

Ebben az időszakban a jegyekkel kapcsolatban lehangoló lehet a diák számára, hogy nehezen kap „jó” jegyet. Magyarországon megszoktuk, hogy ha mindent jól csináltunk, akkor a legmagasabb jegyet kapjuk. Ez az olaszoknál nem igaz. Középiskolában minden előfordulhat, de tényleg minden.

Először is tudni kell, hogy a jegyek 1 – 10-ig mennek. Az elégséges a 6-os, tehát, ha 5-öst kaptál, még megbuktál, és a 10-es a jeles.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi értelme van 5 jegyet fenntartani az elégtelenre. Hát, hogy hangsúlyozzuk, hogy a tudás mennyire elégtelen. Ha a diák 2-est vagy 3-ast kap az ellenőrzőjébe, akkor bizony nagyon nehéz lesz abból egy elégségest varázsolni.
A 10-es a jeles, ami pedig szinte az elérhetetlen. Középiskolában nagyon ritka. Szinte minden tanárnak megvan a maga jegyosztó rendszere, és nagyon különféle módokon osztogatnak osztályzatokat. A tanár eldönti, hogy nála a maximum elérhető jegy a 8-as, és akkor az a tanár annál jobbat, akkor sem ad, ha többet tudott a diák a kértnél. De ez még egész jó helyzet, Antonio többször emlegette nekem, hogy az ő matektanáránál a maximum jegy a hatos volt. Tehát vagy meghúzott vagy átengedte a tanulót. Olyan is előfordul, hogy a jegyet, amit kap a diák csak egy bizonyos százalékban számítja be a tanár az átlagba. Egy másik furcsa osztályozási mód, amikor a gyerek olyan jeggyel jön haza, mint a 8,99, és a tanár az Istennek sem kerekíti fel neki 9-esre. És még sorolni lehetne a jeggyel kapcsolatos furcsaságokat. Én már megszoktam, nem akadok ki miatta. Egy olasz jegy egymagában még nem mond semmit, ismerni kell hozzá a körítést. Egy jegy hallatán, mindig nyomozok, hogy éppen az alkalommal és annál a tanárnál milyen mércék vannak. Csak ezek után érthető, hogy az a jegy jó jegynek vagy rossznak számít. Kalandos egy kis téma, nem igaz?

Végül egy másik érdekes részlet. Év vége után mi magyarok megkérdezzük? „Na, milyen lett a bizid?” Érdekel minket, hogy mennyire lett jó. Az olasz azt kérdezi: „Sei stato promosso?” Ami azt jelenti, hogy: „Felsőbb osztályba léptettek?”, tehát sikerült az éved vagy sem? Nem azt kérdezik, hogy mennyire lett jó, a lényeg, hogy átmentél vagy sem.

Az ember nem is gondolná, hogy az iskolát tekintve mennyi minden másként működik Olaszországban, mint Magyarországon. Hogy melyik a jobb? Ennek elbírálását Rád hagyom. Biztos vagyok benne, hogy találsz pozitívumokat és negatívumokat itt is és ott is.

Jó olaszozást kívánok!
Tímea