Az olasz iskola rendszeréről, felépítéséről már készítettem egy bejegyzést. Ha erre kíváncsi vagy, akkor kattints ide és olvasd el! A cikk tartalmazza a téma alapvető szavait, az egyes iskolák elnevezéseit. Továbbá „megfilmesített” változatával könnyen begyakorolhatod a felhozott szavakat, kifejezéseket.
Az olasz iskola témája, úgy gondolom, hogy nem merül ki az előbb említett cikkemben. Az ember nem is gondolná, hogy az olasz iskolában milyen nagy különbségek léteznek egy magyar diák iskolai életéhez képest. Bevallom, fiunk felnevelése során, az iskola többször meglepett olyan részletekkel, amit én álmomban sem gondoltam volna. Biztos vagyok benne, hogy amióta kikerültem az iskolapadból, (ami nem tegnap volt), szülőhazámtól távol élve nincs pontos információm minden azóta bekövetkezett változásról, de biztosan állíthatom anyaként, hogy vannak különbségek a magyar és az olasz diákélet között. Nézőpontom szerint egyes dolgok pozitívak az olasz rendszerben, mások nem annyira.
Ebben a cikkben az olasz bölcsődével, óvodával, és elemi iskolával kapcsolatos élményeinket, tapasztalatainkat fogom felvázolni. Különböző életkorok más és más bánásmódot igényelnek, így az iskola is igyekszik ennek megfelelően felállítani a lehetőségeket és végigvezetni őket a felnőtté válás útján. Természetesen nem hagyhatjuk ki az úgymond felső tagozatot és a középiskolát sem, de erre majd egy következő cikkben számolok be.
Hadd szögezzek le egy pontot. Olaszország nem egyöntetű. Az élet minden területén (nyelv, kultúra, gasztronómia stb.) találhatunk különbségeket észak és dél, az egyes régiók, vagy akár egyes területek között. Éltem északon, Olaszország középterületén és délen is, de ez még nem jelenti azt, hogy azokban a régiókban, ahol nem éltem, ne találjunk kisebb eltéréseket, ahhoz képest, amit én tapasztaltam.
Az első dolog, ami meglepő volt számomra az, hogy a bölcsőde nincs kiépítve. Az olaszokról az a közhely járja, hogy nagycsaládosok, családközpontúak. A múltban biztosan így volt, ma már nem biztos, hogy egyöntetűen mondhatjuk. Nem megyek bele ennek a miértjébe, nem cikkem célja, de egy biztos, hogy az olasz rendszer hosszú évek óta nem segíti a családokat a gyereknevelésben. Ha nincs fix, stabil állás, akkor az anya csupán 5 hónap gyest kap a gyerekre a szülés környékén (általában 2 előtte és 3 utána). Az anyának vissza kell mennie dolgozni egy 3 hónapos gyerekkel (és ez még nem a legrosszabb eset), de sok helyen bölcsőde nincs. Ahol én éltem anno délen, nem volt. Szerencsések voltunk, hogy pont abban az évben, amikor a gyerek 2 éves lett, éppen indítottak. Se előtte se az utána következő évben nem volt. Ebben a szakaszban, ami még nagyon meglepett, hogy a kisgyerekek nem aludtak a bölcsődében. Amikor meghűlve rákérdeztem férjemnél, a válasz az volt, hogy ő sem aludt soha ágyban még oviban sem. Ha álmosak voltak, akkor max. az asztalra hajtva a fejüket szundítottak egyet ebéd után.
A gyerek betölti vagy majdnem betölti a 3. életévét, és az óvodába megy.
Érdemes tudni, hogy az olasz gyerekek hamarabb kezdik a sulit, mint a magyarok, így ennek megfelelően az óvodát is. Szeptemberben az megy első osztályba, aki az év december 31-ig betölti a 6. életévét. Továbbá ezen felül is ki lehet még tolni a határidőt egészen köv. év április 30-ig, amennyiben a szülők ezt kérik, illetve az óvónők ezzel egyetértenek.
Anyaként én nem gondoltam, hogy a gyerek már 3 éves korában beálljon az iskolások sorába, és mégis Olaszországban igen komolyan veszik ezt az életszakaszt is. Kidolgozott program szerint haladnak, a gyerekeknek minden évben meghatározott képességeket kell elsajátítani, és a gyerek haladásáról komolyan értesítik is a szülőket. Talán nem hiába hívják iskolának (scuola dell’infanzia) az óvodát.
Hogy hány órától kezdődik az ovi, az településtől, helytől függ. Ez lehet 8.30 vagy 9 óra is, és általában olyan 16 óra körül ér véget. Természetesen ilyenkor felmerül az emberben a kérdés: de hát egy dolgozó anya ezt hogy tudja összehangolni a munkaidejével. Igen! A kérdés nagyon is jogos. Nincs gond, ha van nagyszülő, vagy a szülők megengedhetnek egy baby-sittert, aki gondoskodik a gyerek fuvarozásáról. Jobb körülmények között, és ez ismét nagyon területfüggő ill. magától a helytől függ, hogy szerveznek-e fizetős iskola előtti ill. iskola utáni foglalkozásokat, ahol a gyerek ellehet, még a szülő munkába megy. A gyerekkel mindig fel van adva a feladat, de Olaszországban nem mindegy, hogy az ember hol él, hogy az a hely milyen lehetőségekkel szolgál, ill. hogy mennyiért.
A csoportok lehetnek évhez kötve, és vannak olyanok is, amelyek vegyesen mind a 3 évet felölelik. Ez ugyancsak intézménytől függ.
Amennyiben megfeleltünk az óvodában előírt követelményeknek, megkapjuk a kis „diplománkat”, és mehetünk az első osztályba. A magyar hagyományos, nyolcéves általános iskola Olaszországban két külön intézményre oszlik, ami a scuola elementare (elemi iskola) és a scuola media („középszintű” iskola) köznyelvi nevükön hívva őket.
A scuola elementare 5 évig, míg a scuola media 3 évig tart. Míg a gyermek „alsó tagozatos” egész nap az iskolában van. Reggel 8 órától délután 16 óráig, tehát nyolcórázik. Az iskolakezdés itt is helységtől függ. Van ahol később kezdődik 15 vagy 30 perccel, és akkor ennek megfelelően később is ér végett. Azt tapasztaltam, hogy a település vezetősége próbálja úgy összehangolni az egyes iskolák (ovi, alsó- és felsőtagozat) kezdetét, hogy ne essen egybe, és a szülőknek lehetőségük legyen különböző korú gyermekeit minden iskolába elvinni, egyiket a másik után. Nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra, a gyerek nem mehet egyedül az iskolába, hacsak azt a szülő nem kéri extra. A gyerek miután belép az iskolakapun, onnantól kezdve már a tanár felelőssége alá tartozik, és míg vége nincs az óráknak, míg a szülő meg nem jelenik újra az iskola kapuja előtt a gyerek nem lép ki az épületből. Csak azok az emberek vihetik el a gyereket, akiknek ehhez a szülők által előre megjelölt és bejelentett engedélyük van. Amikor ilyen körülményes helyzeteket kellett megoldani, mindig az jutott az eszembe, hogy amikor én kisiskolás voltam, a falu széléről jártam be gyalog a testvéremmel és a szomszédokkal az iskolába mindenféle rám leselkedő veszély nélkül. Ilyen még talán csak a déli kisfalvakban létezik, erről nincs információm.
A scuola elementare sajátossága, hogy alapvetően két tanítónő tanítja a kisiskolásokat. Az egyik a reál tárgyakért a másik pedig a humán tárgyakért felelős. Előfordul, hogy kapnak lehetőséget szaktudással rendelkező tanárral együtt dolgozni, így jó esetben rövidebb, hosszabb vagy egész éven keresztül kapnak énekből, testnevelésből vagy nyelvből egy extra tanárt.
Olaszországban nem csengetnek ki minden 45 perc után. A kicsik általában kétórás blokkokban tanulnak. Még akkor is, amikor esetleg tanítóváltás van. Az éppen az osztállyal együtt levő tanítónő nem hagyja el a termet, míg a következő meg nem érkezik. Uzsonnaidő van, de azt is a tanítónővel töltik el. Négy óra elteltével két óra ebéd- illetve szabadidő következik. A gyerekek az iskolában a menzán esznek, hacsak a szülő valamilyen oknál fogva kéri, hogy hazavihesse a gyereket erre a két órára délután 14-ig. És bizony minden kisiskolásnak 14-16 óráig még tanítás van. Első osztályban még nem szokás házi feladatot kapni, de másodiktól már bizony folyamatosan egyre több otthoni feladat és tanulnivaló bukkan elő, amit természetesen 16 vagy későbbi iskolatávozás után kell elvégezni.
Végre elérkezik a várva-várt nyár, 3 teljes vagy akár hosszabb nyár is, amit szerintem minden magyar diák irigykedve hall, viszont az olasz gyerekeknek extra gyakorló könyveket kell végigcsinálni, mert bizony szeptemberben a tanítónéni szigorúan mindent végigellenőriz. Hogy mennyi az annyi, az tanártól függ, de volt olyan élményünk, hogy szinte egész nyáron, heti 6 nap, minden nap feladatokat oldottunk, hogy iskolakezdésre minden meglegyen. Szerencsére ennyire sok csak egyszer jutott, de az biztos, hogy nem hagyják a gyerekeket felhőtlenül vakációzni.
Az első 5 éves ciklust egy vizsgával fejezzük be, de igazából nem sokat nyom a latban. Sehol nem kérik számon a gyerektől.
A „scuola elementare” ideje alatt, a tanítónénik (olaszul: maestra vagy maestro, ha férfi) még kicsikként kezelik a gyerekeket, bár 4. és 5-ben kezdik felkészíteni őket arra, hogy a következő iskolában már sokkal keményebb lesz, ott már nem fogják babusgatni őket. Ez megjelenik a tanuló jegyein is. Nagyon is igaz, hogy az olasz diák soha nem fog olyan jegyeket hazahozni, mint egy magyar ugyanazzal a tudással. Az első három évben még egész jószívűek a tanárok és könnyebben kap a legjobb tanuló egy kilencest vagy esetleg egy tízest, de ahogy múlnak az évek ez egyre nehezebbé válik.
Mielőtt megírtam volna a cikket, azt hittem, hogy egész rövid lesz, a végén pedig mennyi élmény, tapasztalat és adat jött elő. Nem hiába, egy anya aggódik a gyerekéért, igyekszik a legjobbat biztosítani neki, és átsegíteni a nehézségeken, ezért is gondoltam, hogy bárki aki Olaszországban szeretné leélni az életét, vagy gyerekét itt szeretné iskolába járatni, nem árt, ha ilyen bennfentes dolgokat előre tud. Illetve bárki másnak is érdekes lehet, aki szereti Olaszországot és az olasz kultúrát.
A következő cikkemben pedig, igérem, bemutatom a „scuola media” (6-8 osztály) nevű iskolával és a középiskolával kapcsolatos tapasztalatainkat, élményeinket is.
Addig is minden jót!
Tímea