Van kedved egy mennyei olasz tortához? A mai tortánk a Capri-szigetéről származik. A híres torta caprese-t fogjuk elkészíteni. Egyszerű, isteni és lisztmentes.
Hányszor fordult elő a történelem során, hogy egy hibának, egy figyelmetlenségnek köszönhetően egy remekmű született.
A torta caprese ennek tanúja.
1920 körül Capri szigetén Carmine di Fiore cukrász kihagyta tortája receptjéből a lisztet. Hogy lehet elfelejteni a lisztet egy tortából? Nagy valószínűséggel siettségből történt.
Ez a baklövés sokba kerülhetett volna neki, ellenben ez elhozta neki a szerencsét. Az eredmény mindenkit elbűvölt, mind a cukrászt, mind a vendégeket, így született meg és terjedt el ez a recept, amit azóta torta caprese-nek neveznek. („Caprese” annyit jelent, hogy capri-szigeti – tehát semmi köze a capra, azaz kecske szóhoz.)
A liszt hiánya a tortát kívül ropogóssá teszi, belül pedig puha, lágy és krémes marad.
Ezer köszönet Carmine di Fiore-nak ezért az isteni tortáért, amit ráadásul még a lisztérzékenyek is ehetnek.
Ehhez a recepthez következő hozzávalókra lesz szükségünk:
20 dkg hámozott mandula
20 dkg étcsoki
20 dkg vaj
20 dkg cukor
5 tojás
Az elkészítés menete igazán nagyon egyszerű.
1. Tegyünk sütőpapírt a tepsi aljára és előmelegített sütőben 150 fokon 10-12 percig megpirítjuk a mandulát.
Megjegyzés: Ha csak hámozott mandulád lenne, akkor a következőképpen járj el. Dobd a mandulát forró vízbe néhány percig, szűrd le és amikor már egy kissé kihült két ujjunk között kicsit megnyomva lepattintjuk róla a barna héját, amely ezzel az eljárásmóddal könnyen eltávolítható lesz.
2. Hagyjuk kihűlni a mandulát, majd durvára ledaráljuk.
3. Felaprózzuk a csokoládét vágódeszkán egy kés segítségével vagy turmixgéppel.
4. Felvagdaljuk a vajat és a csokoládéval együtt vízfürdőben alacsony lángon felolvasztjuk.
5. A tojásfehérjét szétválasztjuk sárgájától.
6. A tojássárgájához adjuk hozzá a cukrot, és habosra felverjük.
7. Keverjük a manduladaránkat a felolvasztott csokihoz, majd az egészet a felvert tojássárgához.
8. Most habverővel keményre felverjük a tojásfehérjét, majd óvatosan hozzákeverjük a már elkészített masszánkhoz.
9. Sütőpapírt teszünk a tepsi aljára és kivajazzuk a 24 cm átmérőjű tortaformánkat. Beleöntjük a masszánkat és szépen elegyengetjük.
10. Előmelegített sütőben 180 fokon 35-40 percig sütjük.
11. A sütési idő elteltével hagyjuk kihűlni, majd leszórjuk porcukorral.
Szerintem videó formájában még egyszerűbb követni az elkészítés menetét.
Ha Te is egyetértesz velem, akkor kattints a képre.
Természetesen mint minden receptnek, ennek is rengeteg variánsa létezik. Íme néhány ötlet:
1. Van aki egy kiskanál sütőélesztőt kever hozzá, hogy lazább legyen a torta tésztája.
2. A mandula felét kiválthatod mogyoróval.
3. Ízesítheted vaníliával vagy csokisabbá teheted egy kis keserű kakaóporral.
És hát miért ne emítsük meg „fehér” testvérét, a Caprese al limone, tehát a citromos változatát. Itt a mandula mellett (az étcsoki helyett) a fehércsoki, a citromhéj és a citromaroma lesz a főszereplő. Ha szereted a citromos nyalánkságokat, akkor nem hagyhatod ki ezt a változatot sem, amely egy kis limoncello mellett ugyancsak nagyon ínycsiklandozó.
Sikerült kedvet csinálnom ehhez a két dél-olasz finomsághoz?
A presto,
Tímea