Néhány hónappal ezelőtt az egyik szomszédnéni megkínált minket egy isteni finom keksszel.
Antonio éppen diétázott, de nem akart udvariatlan lenni, így megkóstolta ő is. Attól a naptól kezdve egyfolytában azzal nyaggatott,
Mindig volt egy olyan gondolatom, hogy a szótárban szereplő szavak nem bírnak ugyanazzal a fontossággal. Vannak olyan első osztályú szavak, amelyeket gyakrabban használhatnánk, amelyeknek valamiféle varázserejük van, és amelyektől csodák
Könnyen előfordulhat, hogy olyan helyzetben találod magad, hogy egyszerűen nem tudod kivenni a másik beszédéből, hogy mit is akar kommunikálni. Vagy megkérdezik a nevedet, amely nagyban különbözik az olasz írástól,
Az utóbbi években az olasz utazási szokások ugyan megváltoztak, de a tenger egyértelműen a legkedveltebb nyaralóhely marad az olaszok körében.
Ha van lehetőséged Neked is egy kis időt egy szép olasz
Ma egy csodás élményt szeretnék Veled megosztani. Elviszlek az észak-olaszországi Maggiore-tóhoz (Lago Maggiore), hogy megismerhess két lélegzetelállító szigetet!
Nem tudom, hogy Te hogy vagy vele, de Antonio és én a nagy melegben szívesen fogyasztunk egy olasz hűsítő jégkását.
Ilyenkor egy igazi sziciliai cukrászdába megyünk.
Ez a weboldal cookie-kat használ. A beleegyezésed szerint gyűjtjük, tároljuk, és használjuk fel az adataidat. Ezek segítségével javítunk a felhasználói élményen az oldalainkon.
Tovább olvasom
A cookie-k kis szöveges fájlok, amelyeket a webhelyek felhasználhatnak a felhasználói élmény hatékonyabbá tételére. A törvény kimondja, hogy cookie-kat tárolhatunk az eszközödön, ha azok feltétlenül szükségesek a webhely működéséhez. Minden más típusú cookie-hoz szükségünk van az engedélyedre. Ez az oldal különböző típusú cookie-kat használ. Egyes cookie-kat harmadik féltől származó szolgáltatások helyeznek el, amelyek az oldalainkon jelennek meg.
Necessary cookies help make a website usable by enabling basic functions like page navigation and access to secure areas of the website. The website cannot function properly without these cookies.
Marketing cookies are used to track visitors across websites. The intention is to display ads that are relevant and engaging for the individual user and thereby more valuable for publishers and third party advertisers.
Preference cookies enable a website to remember information that changes the way the website behaves or looks, like your preferred language or the region that you are in.